Egy kicsiny faluban laktunk szüleimmel Silverpine Forestben. A táj mondhatni festői volt: dombok, szépséges fenyvesek, patakok... habár szegény faluban éltünk, az erdő mindig gondoskodott a szükségünkről: állat és hal volt bőven, télen nem fáztunk soha, még tűzifa is akadt bőven. Egyszóval bőségesen éltünk.
A nap magasan járt, dél körül lehetett. De egyszer csak lódobogásra lettünk figyelmesek. Tizenöt lovas közeledett, elöl, a páncélzatából ítélve paladin lehetett, mögötte egymás mellett két mágus vágtatott, és utánuk kettes sorban lovagok. Az első mágus igen magas rangú lehetett, erről díszes talárja tanúskodott, a másik fiatal volt, huszonhárom évnél nem lehetett idősebb. Valószínűleg az idősebb volt a mester, a fiatalabb a tanonc. Szokatlan csapat volt, mert a paladinok köztudottan nem jöttek ki jól a mágusokkal. A paladinok egyedül a Szent Fény erejét hívták segítségük és messze elítélték a mágia használatát. De ha már képesek voltak összeállni, akkor valami komoly dologról lehetett szó.
A paladin megállt a főtér közepén és hangos szóval így szólt:
A paladin megállt a főtér közepén és hangos szóval így szólt:
- Barátaim, veszedelem közeleg! Tirisfal Gladesből jövünk, ami már az ellenség kezére került. Az élőholtak serege csatáról csatára nő az elhunytak miatt. Segíteni jöttünk kitelepíteni a falut, ez a vidék nem biztonságos többé!
- De hova mehetnénk? Itt élünk nemzedékek óta! És az állatainkkal mi lesz?
- Hoztunk szekereket, mindenki pakolja fel a számára legfontosabb dolgokat és minél előbb elindulunk! Arthas és seregei már lemészárolták a szomszédos falvakat és épp erre tartanak! -folytatta a paladin – Southshore-ba megyünk, Hillsbradba. Hillsbrad semleges terület, ott biztonságban lesznek. Egy fertály órán belül kész legyen mindenki!
Az emberek álltak egy darabig kővé dermedve, majd szinte általános pánik tört ki. Voltak akik higgadtan cselekedtek de a legtöbben azt se tudták, mitévők legyenek. Apám épp a műhelyben kalapált mikor meghallotta a hírt. Egyből rohant be értünk a házba, ráparancsolt anyámra hogy készítsen több napra elegendő élelmet, ő addig összepakol. Sok mindent nem vittünk magunkkal, apám csak a legfontosabb szerszámait és mindenkinek három öltözet ruhát csomagolt el. Pont egy fertály órán belül indulásra készen álltunk. Eközben a lovagok is segítettek felpakolni a holmikat a szekerekre, a mágusok addig figyelték a határokat. Mikor elkészült a menet, a paladin intett, elindultunk. A két mágus hátramaradt, ők zárták a sort. Egyszer csak megfordultak és elkezdtek valami hosszú varázsigét kántálni.
- Mit csinálnak?- kérdeztem értetlenül anyut, bár mielőtt akármit is mondhatott volna, hirtelen tűz hullott az égből, ami felemésztette kiürített falut.
- Mi történik? Miért csinálják ezt? Egész életek munkáját tették tönkre!- ordította felháborodva egy nagydarab paraszt. De a többi falusi is zúgolódni kezdett, a már amúgy is kétségbeesett emberek most már egy dühöngő csőcselékre kezdett hasonlítani.
- Testvéreim, értsétek meg! Ide többé nem jöhettek vissza! Minden ami itt marad, az az ellenségé! Új élet vár mindenkire, a Szent Fényre kérek mindenkit, hogy csillapodjon le! Kérlek titeket, egymásért tegyétek meg, hogy épp bőrrel, a lehető legkevesebb veszteséggel érjük el Southshore-t. Az út még napokig eltarthat, szükség lesz az erőtökre.
Végül a falusiak belátták hogy a paladinnak igaza van. Az út valóban hosszú volt. Este felé már elfáradtak az emberek, és habár a lovagok, a két mágus és a paladin jól bírták a megpróbáltatásokat, sötétedés után az bizonyult legjobb ötletnek, hogyha tábort ütünk éjszakára. A tűzrakás nem okozott gondot, mágusaink összeszedték a tűzifát és mágikus erejüket felhasználva meggyújtották azt. Első éjszakánk a szabadban. Otthon nélkül. Igazából gyakran előfordult, hogy nyáron a szabad ég alatt aludtunk. Megtehettük. De most valahogy nem jött álom senkinek a szemére, pedig nagyon elfáradtunk. Nyugtalanok voltunk. Hát ilyen érzés idegennek lenni saját szülőföldeden. Az az erdő, ami azelőtt menedéket jelentett, most már a biztos halált jelenti.
Most volt rá idő, hogy elmagyarázzák, mégis mi folyik itt, miért kell menekülnünk. Az idősebb mágus elmesélte, hogy Arthas herceg teljesen megőrült. Mikor hazatért a northrendi hadjáratából, megölte apját, Terenas királyt és saját magát kiáltotta ki királynak, népét pedig átadta az élőholt seregeknek. Távolléte alatt rábízta három démonhercegre a birodalmat, de miután hazatért, elkergette őket, hogy senki és semmi ne korlátozza uralmában. Elkezdte kiirtani a térség faluinak lakosságát, hogy azok élőholt szolgaként szolgálják őt. Ez a sors várt volna ránk is, de mi megmenekültünk. Egyelőre. Az viszont már teljesen egyértelmű régóta hogy az élőholtak előretörése összefüggésben van a járvány terjedésével. De ezt Arthas megtébolyulása előtt is köztudott volt. A mágus befejezte a beszámolót, majd mindenki eltette magát másnapra.
Most volt rá idő, hogy elmagyarázzák, mégis mi folyik itt, miért kell menekülnünk. Az idősebb mágus elmesélte, hogy Arthas herceg teljesen megőrült. Mikor hazatért a northrendi hadjáratából, megölte apját, Terenas királyt és saját magát kiáltotta ki királynak, népét pedig átadta az élőholt seregeknek. Távolléte alatt rábízta három démonhercegre a birodalmat, de miután hazatért, elkergette őket, hogy senki és semmi ne korlátozza uralmában. Elkezdte kiirtani a térség faluinak lakosságát, hogy azok élőholt szolgaként szolgálják őt. Ez a sors várt volna ránk is, de mi megmenekültünk. Egyelőre. Az viszont már teljesen egyértelmű régóta hogy az élőholtak előretörése összefüggésben van a járvány terjedésével. De ezt Arthas megtébolyulása előtt is köztudott volt. A mágus befejezte a beszámolót, majd mindenki eltette magát másnapra.
A lovagok felváltva őrizték a tábort, már a menekültek nagy része is aludt. Későre járt. Én mégis ébren voltam és vezetőnket figyeltem. A tűz mellett ült és a Libramját olvasgatta, de időnként volt, hogy tekintete elmélázott az éjszakai sötétségben. Arcán szeme alatt egy sebhely díszelgett, szelíd szemében ott tükröződött vissza a tűz lángja. Hosszasan imádkozott, majd ő maga is álomba merült.
Másnap az egyik mágus kürtjére ébredtünk. Öt percünk volt rá hogy összekapjuk magunkat utána indult a menet. A reggeli köd nagyon sűrű volt, alig lehetett ellátni nyolcvan yardig.
Már egy pár órája haladtunk, amikor a fiatalabbik mágus megszólította a paladint.
- Uram, nem gyanús ez önnek?
- Mire gondolsz, Milton?
- Erre a nyomasztó csendre. Nem vette észre? Órák óta megyünk és nemcsak hogy állatokat nem láttunk, de még madárcsicsergést sem hallani. Egy erdőben mindig van valami alapzaj.
Már egy pár órája haladtunk, amikor a fiatalabbik mágus megszólította a paladint.
- Uram, nem gyanús ez önnek?
- Mire gondolsz, Milton?
- Erre a nyomasztó csendre. Nem vette észre? Órák óta megyünk és nemcsak hogy állatokat nem láttunk, de még madárcsicsergést sem hallani. Egy erdőben mindig van valami alapzaj.
- Nem figyeltem erre, de jó hogy mondod. Két lehetséges esetben fordulhat elő ilyen jelenség. Első: ha az élettér teljesen ki van irtva, vagy pedig
- Les? -vágott türelmetlenül a paladin szavába az egyik lovas
- Ahogy mondod. -Fejezte be.- Mostantól legyetek kétszer olyan éberek, sosem tudhatjuk, hogy mire számítsunk.
Ahogy mentünk, a fák között az út mentén egy emberi alakot láttunk. Közelebb érve annyit láttunk, hogy egy páncélos alak áll nekünk háttal. Ebből ítélve harcos lehetett. Pár lépésre lehetett tőlünk, mikor a paladin megszólította:
- Ahogy mondod. -Fejezte be.- Mostantól legyetek kétszer olyan éberek, sosem tudhatjuk, hogy mire számítsunk.
Ahogy mentünk, a fák között az út mentén egy emberi alakot láttunk. Közelebb érve annyit láttunk, hogy egy páncélos alak áll nekünk háttal. Ebből ítélve harcos lehetett. Pár lépésre lehetett tőlünk, mikor a paladin megszólította:
- Katona, mit keres távol a seregétől? Kinek a szolgálatában áll?
Az alak lassan megfordult és mikor megláttuk az arcát elborzadtunk: arcán már csak foszlányokban volt a hús és a bőr: élőhalott volt! Csontos kezével kivonta kardját és hörgő hangon elkiáltotta magát:
-Támadás!
Magunkhoz sem tértünk igazán, mikor mozgó alakokat vettünk ki a ködben, körbevettek minket!
- Védőalakzatba!- vezényelt a paladin, mire lovagok körbevették a szekereket, háttal a szekereknek, kopjáikat a támadók felé szegezve. A holtak egyből a szekereket és az utasokat rohanták le, de a lovasok védelme tisztes távolságban tartotta őket. Eközben a két mágus felpattant az egyik szekérre és elkezdtek varázsigéket mormolni. Mégpedig nem akármilyeneket! Azok az élőholtak, amik közel értek, hűvös fogadtatásban volt részük, ugyanis a jól képzett mágusok jég alapú varázslatokkal lassították vagy éppen fagyasztották le őket. A lovagok eközben viszonylag könnyen le tudták őket kaszabolni. A paladin eközben hatalmas pörölyével osztotta az ítéletet a támadókra, ahol lecsapott ott csontok törtek és páncélok horpadtak be. A támadók vezére, akit először pillantottunk meg, közvetlenül a vezetőnkre támadt. Oldalirányú csapással próbálta megsebezni a paplovagot, de az pörölyével hárította. Most ő következett. Elég közel került hozzá, így fegyverét nem tudta használni, ezért jobb kezével egy pillanatra elengedte azt és visszakézből verte állcsúcson az élőholtat. Az az ütéstől megtántorodott, de újra támadásba lendült. A csapás most felülről érkezett, ami elől csak oldalirányba lehetett kilépni. A paladin kilépett oldalra és letaposta a földbe csapódott pengét, ami kihullott gazdája kezéből. Az élőhalott részéről itt befejeződött a küzdelem, mert a paladin kalapácsa mélyen bezúzta a koponyáját. Azok az élőholtakkal, akik átjutottak a lovagokon, a parasztok verték agyon a szerszámaikkal amik épp náluk voltak, vagy ami épp kezük ügyébe akadt és alkalmas volt rá. Úgy egy tíz perc hadakozás után a támadók megmaradt része visszavonulót fújt, majd sebeiket nyalogatva eltűntek a ködben. A rajtaütést mélyebben a nőket és a gyerekeket rázta meg talán, még sosem próbálta megölni őket senki, sosem harcoltak senki ellen, pláne nem ilyen szentségtelen lények ellen. Sok kisgyerek még órákra rá is meg volt ijedve, sírtak.
Kisvártatva egy útkereszteződéshez értünk, itt a kelet felé vezető utat választottuk. Egész idő alatt nagyon figyelt mindenki, nehogy egy újabb rajtaütés áldozataivá váljunk. Ezt az első szerencsére mindenki ép bőrrel megúszta. Úgy körülbelül öt órai menet után a fák kezdtek ritkulni, majd egy nagy tisztásra értünk.
Az alak lassan megfordult és mikor megláttuk az arcát elborzadtunk: arcán már csak foszlányokban volt a hús és a bőr: élőhalott volt! Csontos kezével kivonta kardját és hörgő hangon elkiáltotta magát:
-Támadás!
Magunkhoz sem tértünk igazán, mikor mozgó alakokat vettünk ki a ködben, körbevettek minket!
- Védőalakzatba!- vezényelt a paladin, mire lovagok körbevették a szekereket, háttal a szekereknek, kopjáikat a támadók felé szegezve. A holtak egyből a szekereket és az utasokat rohanták le, de a lovasok védelme tisztes távolságban tartotta őket. Eközben a két mágus felpattant az egyik szekérre és elkezdtek varázsigéket mormolni. Mégpedig nem akármilyeneket! Azok az élőholtak, amik közel értek, hűvös fogadtatásban volt részük, ugyanis a jól képzett mágusok jég alapú varázslatokkal lassították vagy éppen fagyasztották le őket. A lovagok eközben viszonylag könnyen le tudták őket kaszabolni. A paladin eközben hatalmas pörölyével osztotta az ítéletet a támadókra, ahol lecsapott ott csontok törtek és páncélok horpadtak be. A támadók vezére, akit először pillantottunk meg, közvetlenül a vezetőnkre támadt. Oldalirányú csapással próbálta megsebezni a paplovagot, de az pörölyével hárította. Most ő következett. Elég közel került hozzá, így fegyverét nem tudta használni, ezért jobb kezével egy pillanatra elengedte azt és visszakézből verte állcsúcson az élőholtat. Az az ütéstől megtántorodott, de újra támadásba lendült. A csapás most felülről érkezett, ami elől csak oldalirányba lehetett kilépni. A paladin kilépett oldalra és letaposta a földbe csapódott pengét, ami kihullott gazdája kezéből. Az élőhalott részéről itt befejeződött a küzdelem, mert a paladin kalapácsa mélyen bezúzta a koponyáját. Azok az élőholtakkal, akik átjutottak a lovagokon, a parasztok verték agyon a szerszámaikkal amik épp náluk voltak, vagy ami épp kezük ügyébe akadt és alkalmas volt rá. Úgy egy tíz perc hadakozás után a támadók megmaradt része visszavonulót fújt, majd sebeiket nyalogatva eltűntek a ködben. A rajtaütést mélyebben a nőket és a gyerekeket rázta meg talán, még sosem próbálta megölni őket senki, sosem harcoltak senki ellen, pláne nem ilyen szentségtelen lények ellen. Sok kisgyerek még órákra rá is meg volt ijedve, sírtak.
Kisvártatva egy útkereszteződéshez értünk, itt a kelet felé vezető utat választottuk. Egész idő alatt nagyon figyelt mindenki, nehogy egy újabb rajtaütés áldozataivá váljunk. Ezt az első szerencsére mindenki ép bőrrel megúszta. Úgy körülbelül öt órai menet után a fák kezdtek ritkulni, majd egy nagy tisztásra értünk.
- Amit itt láthattok, az a határ. Megérkeztünk Hillsbradba. Az út nehezén túl vagyunk, innen két napi út után megérkezünk Southshore-ba. A veszély innentől kezdve elmúlt.- közölte velünk vezetőnk. A falu népe ezt örömmel hallotta, most már a hangulat is érezhetően jobb volt. Bár természetesen nagyon nehéz volt hirtelen otthagyni mindenünket és elvándorolni egy számunkra teljesen idegen vidékre, pláne úgy, hogy azt sem tudtuk, hol foguk ezentúl lakni és hogy fogunk megélni. De az élni akarás erős volt mindannyiunkban.
Hillsbrad gyönyörű táj volt. Északról az Alterac-hegység, keletről az Arathi fennsík, nyugatról Silverpine Forest vették körül. Pontosan két nap múlva valóban megláttuk Southshore házait, ami örömteljes ujjongást váltott ki az emberekből. A városka lakói nem láttak minket nagyon szívesen, de erre megvolt az okuk. Dalaran pusztulása óta a város védtelen, a romló politikai helyzet is feszültséget okozott. Természetesen segítettek nekünk valamelyest a letelepedésben, de ezt csak azért hogy minél előbb megszabaduljanak tőlünk. Az érkezésünk újabb éhes szájakat jelentett csak. A várostól nem messze felhúztunk sátrakat, mindenki a maga családjának. Persze a szívélyesebb southshore-iak közül voltak akik befogadtak kisebb családokat, ha máshol nem is, de az istállóban mindig volt egy kevés hely. Szerencsére szüleimet és engem a falu kovácsa látott vendégül. Mivel apám is kovács, így megvolt a közös téma. A szállásunkon letettük a holminkat és máris hívtak minket vacsorázni. Szerény vacsora volt, bundás kenyér és hozzá kecsketej, de a nagy sietségben napok óta alig ettünk. Most viszont senki nem sürgetett minket, ehettünk nyugodtan. Házigazdánk elégedetten mosolygott ránk és várt, míg befejezzük a lakomát, majd megkérdezte:
Hillsbrad gyönyörű táj volt. Északról az Alterac-hegység, keletről az Arathi fennsík, nyugatról Silverpine Forest vették körül. Pontosan két nap múlva valóban megláttuk Southshore házait, ami örömteljes ujjongást váltott ki az emberekből. A városka lakói nem láttak minket nagyon szívesen, de erre megvolt az okuk. Dalaran pusztulása óta a város védtelen, a romló politikai helyzet is feszültséget okozott. Természetesen segítettek nekünk valamelyest a letelepedésben, de ezt csak azért hogy minél előbb megszabaduljanak tőlünk. Az érkezésünk újabb éhes szájakat jelentett csak. A várostól nem messze felhúztunk sátrakat, mindenki a maga családjának. Persze a szívélyesebb southshore-iak közül voltak akik befogadtak kisebb családokat, ha máshol nem is, de az istállóban mindig volt egy kevés hely. Szerencsére szüleimet és engem a falu kovácsa látott vendégül. Mivel apám is kovács, így megvolt a közös téma. A szállásunkon letettük a holminkat és máris hívtak minket vacsorázni. Szerény vacsora volt, bundás kenyér és hozzá kecsketej, de a nagy sietségben napok óta alig ettünk. Most viszont senki nem sürgetett minket, ehettünk nyugodtan. Házigazdánk elégedetten mosolygott ránk és várt, míg befejezzük a lakomát, majd megkérdezte:
- Esetleg van valami elképzelésetek, ami a jövőtöket illeti?
Na ezen egyáltalán nem gondolkodtunk eddig. Apám viszont egyből kibökte gondolkodás nélkül:
- Elwynn Forestbe megyünk.
Ezen a kijelentésen még anyám is meglepődött. Erről eddig nem beszélgettünk, úgy volt hogy megpihenünk egy kicsit Southshore-ban, azután elszegődünk egy közeli farmon béresként.
- Elwynn Forestbe!?- csattant ki anyám- és mégis hogy gondoltad ezt? Az a Keleti Királyság túloldalán van! Jonathan, Te egy teljesen ismeretlen helyre akarsz menni! És mivel akarsz elmenni oda?
Édesanyám kellemetlen reakciója teljesen érthető volt, bár látszott a ház urán hogy nincs kedve végighallgatni egy családi vitát.
- Egészen pontosan Goldshire-be. Stormwindtől nem messze.- felelte két falat között- apró kis bányászfalu. Unokatestvérem, Remy ott lakik. Egyedül él, éppen ezért szívesen látna minket.
- Feleségednek igaza van. Elwynn Forest nagyon messze van és úgy gondolom itt is jó lehetőségeitek vannak. Gondolj csak bele! Itt vannak az ismerőseitek, mindenki! Munkát is tudnék adni, szállást, amíg csak szeretnének! Remek szakemberek élnek itt, a nagyobb haszon érdekében azon gondolkodtunk, hogy céhet alapítunk. Te is tagja lehetnél. Gondolj a fiad jövőjére!- majd hozzám fordult és megkérdezte – mi szeretnél lenni, ha felnősz?
Lefogadom azt várta volna, hogy azt válaszolom, én is kovács akarok lenni, hogy legalább ez is hatással legyen apura, de sajnos válaszom nem érte el a kellő hatást:
- Sokszor gondolkodtam rajta, hogy milyen lenne bejárni egész Azerothot. Azt hiszem felfedező szeretnék lenni.
A felnőttek elmosolyodtak ezen a válaszon. Mondták is nekem, hogy abból nem lehet megélni. Lássuk be, igazuk van.
A beszélgetés még sokáig folytatódott, a fő téma persze az volt hogy utazzunk-e vagy mégsem. Házigazdánk és anyám próbálták meggyőzni apámat de ő hajthatatlan volt. A további szóváltásokat már nem hallgattam tovább, a háziasszony észrevette hogy álmos vagyok, ezért a kandalló mellett készített nekem fekhelyet. Két pokróc és egy párna, ez több volt mint elég a jó alváshoz. Álmomban visszakísértettek az elmúlt napok borzalmai: a felperzselt falu, a hosszú menetelés, és a rajtaütés. Talán ez viselt meg a legjobban. Ha még banditák vagy orkok támadtak volna meg minket, lehet hogy nem hagy bennem ekkora nyomot. De élőholtak...az a rothadó bűz, az a rémes látvány! Sosem fogom tudni elfelejteni.
A következő nap sokáig aludtam, de szüleim már régóta talpon voltak. Apám most Elijah mesterrel dolgozott együtt, addig anyám hol szüretelni járt, hol rőzsét szedett az erdőben a többi nővel. Ősz volt, szóval ezekre nagy szükség volt. Az, hogy utazni fogunk, már egészen biztos. Sőt, az is, hogy a telet még itt töltjük. Elijah és felesége szívesen láttak minket és mindig nagyon kedvesek, előzékenyek voltak velünk. Remélem, egyszer lesz rá módunk hogy megháláljuk jóságukat.
A tél nagyon hosszú volt és kemény. Ez abban is megmutatkozott hogy a vadonban élő hegyi oroszlánok is gyakran közelebb merészkedtek a város határaihoz, hátha találnak élelmet, de be sosem mertek jönni. Bár előfordult hogy egy-két közeli tanyára bemerészkedtek és széttéptek egy tehenet. A polgárőrség viszont nem lehetett mindenhol ott. Ahogy kezdett melegedni az idő, egyre kevesebb hiányt kellett szenvednünk. Lassan összegyűlt annyi pénz hogy hajóra szállhassunk és elutazzunk. Elijah és felesége marasztaltak minket, de apám nem akarta tovább halasztani az utazást. Egy tavaszi nap végül elérkezett az utazás ideje. Elijah mester kikísért minket a kikötőbe.
- Gondold meg, Jonathan, még van időd. Ha akarsz, itt maradhatsz. Van elég pénzed hogy felhúzz egy kunyhót a külvárosban, itt arany életetek lenne!
- Már döntöttem, barátom. Elmegyünk. De azt a sok jót, amit velünk tettetek, sosem fogom tudni meghálálni.
- Ha egyszer erre jártok, bátran gyertek el hozzánk, szeretettel látunk titeket. Jó vendégek voltatok. Mellesleg, Vassild, neked kötelező visszajönni majd! Elvégre világjáró akarsz lenni. És ez a hegyi és tengeri levegő jót tesz az embernek; nagyon csinosak a lányok errefelé. Lassan itt az ideje választani magadnak egy csinos lányt - mosolygott rám
- Azzal még várhat, barátom -nevetett apám – az még odébb lesz. Goldshire-ben is vannak szép lányok.
Még sokáig beszélgettünk volna, de a hajóskapitány jelzett, nemsokára indulunk, így hát felszálltunk. Rövidesen el is indult a hajó és mi integettünk jótevőinknek, és még sokáig bámultuk a kis kikötővárost, míg végül eltűnt a szemünk elől.
Na ezen egyáltalán nem gondolkodtunk eddig. Apám viszont egyből kibökte gondolkodás nélkül:
- Elwynn Forestbe megyünk.
Ezen a kijelentésen még anyám is meglepődött. Erről eddig nem beszélgettünk, úgy volt hogy megpihenünk egy kicsit Southshore-ban, azután elszegődünk egy közeli farmon béresként.
- Elwynn Forestbe!?- csattant ki anyám- és mégis hogy gondoltad ezt? Az a Keleti Királyság túloldalán van! Jonathan, Te egy teljesen ismeretlen helyre akarsz menni! És mivel akarsz elmenni oda?
Édesanyám kellemetlen reakciója teljesen érthető volt, bár látszott a ház urán hogy nincs kedve végighallgatni egy családi vitát.
- Egészen pontosan Goldshire-be. Stormwindtől nem messze.- felelte két falat között- apró kis bányászfalu. Unokatestvérem, Remy ott lakik. Egyedül él, éppen ezért szívesen látna minket.
- Feleségednek igaza van. Elwynn Forest nagyon messze van és úgy gondolom itt is jó lehetőségeitek vannak. Gondolj csak bele! Itt vannak az ismerőseitek, mindenki! Munkát is tudnék adni, szállást, amíg csak szeretnének! Remek szakemberek élnek itt, a nagyobb haszon érdekében azon gondolkodtunk, hogy céhet alapítunk. Te is tagja lehetnél. Gondolj a fiad jövőjére!- majd hozzám fordult és megkérdezte – mi szeretnél lenni, ha felnősz?
Lefogadom azt várta volna, hogy azt válaszolom, én is kovács akarok lenni, hogy legalább ez is hatással legyen apura, de sajnos válaszom nem érte el a kellő hatást:
- Sokszor gondolkodtam rajta, hogy milyen lenne bejárni egész Azerothot. Azt hiszem felfedező szeretnék lenni.
A felnőttek elmosolyodtak ezen a válaszon. Mondták is nekem, hogy abból nem lehet megélni. Lássuk be, igazuk van.
A beszélgetés még sokáig folytatódott, a fő téma persze az volt hogy utazzunk-e vagy mégsem. Házigazdánk és anyám próbálták meggyőzni apámat de ő hajthatatlan volt. A további szóváltásokat már nem hallgattam tovább, a háziasszony észrevette hogy álmos vagyok, ezért a kandalló mellett készített nekem fekhelyet. Két pokróc és egy párna, ez több volt mint elég a jó alváshoz. Álmomban visszakísértettek az elmúlt napok borzalmai: a felperzselt falu, a hosszú menetelés, és a rajtaütés. Talán ez viselt meg a legjobban. Ha még banditák vagy orkok támadtak volna meg minket, lehet hogy nem hagy bennem ekkora nyomot. De élőholtak...az a rothadó bűz, az a rémes látvány! Sosem fogom tudni elfelejteni.
A következő nap sokáig aludtam, de szüleim már régóta talpon voltak. Apám most Elijah mesterrel dolgozott együtt, addig anyám hol szüretelni járt, hol rőzsét szedett az erdőben a többi nővel. Ősz volt, szóval ezekre nagy szükség volt. Az, hogy utazni fogunk, már egészen biztos. Sőt, az is, hogy a telet még itt töltjük. Elijah és felesége szívesen láttak minket és mindig nagyon kedvesek, előzékenyek voltak velünk. Remélem, egyszer lesz rá módunk hogy megháláljuk jóságukat.
A tél nagyon hosszú volt és kemény. Ez abban is megmutatkozott hogy a vadonban élő hegyi oroszlánok is gyakran közelebb merészkedtek a város határaihoz, hátha találnak élelmet, de be sosem mertek jönni. Bár előfordult hogy egy-két közeli tanyára bemerészkedtek és széttéptek egy tehenet. A polgárőrség viszont nem lehetett mindenhol ott. Ahogy kezdett melegedni az idő, egyre kevesebb hiányt kellett szenvednünk. Lassan összegyűlt annyi pénz hogy hajóra szállhassunk és elutazzunk. Elijah és felesége marasztaltak minket, de apám nem akarta tovább halasztani az utazást. Egy tavaszi nap végül elérkezett az utazás ideje. Elijah mester kikísért minket a kikötőbe.
- Gondold meg, Jonathan, még van időd. Ha akarsz, itt maradhatsz. Van elég pénzed hogy felhúzz egy kunyhót a külvárosban, itt arany életetek lenne!
- Már döntöttem, barátom. Elmegyünk. De azt a sok jót, amit velünk tettetek, sosem fogom tudni meghálálni.
- Ha egyszer erre jártok, bátran gyertek el hozzánk, szeretettel látunk titeket. Jó vendégek voltatok. Mellesleg, Vassild, neked kötelező visszajönni majd! Elvégre világjáró akarsz lenni. És ez a hegyi és tengeri levegő jót tesz az embernek; nagyon csinosak a lányok errefelé. Lassan itt az ideje választani magadnak egy csinos lányt - mosolygott rám
- Azzal még várhat, barátom -nevetett apám – az még odébb lesz. Goldshire-ben is vannak szép lányok.
Még sokáig beszélgettünk volna, de a hajóskapitány jelzett, nemsokára indulunk, így hát felszálltunk. Rövidesen el is indult a hajó és mi integettünk jótevőinknek, és még sokáig bámultuk a kis kikötővárost, míg végül eltűnt a szemünk elől.
